A rheumatoid arthritis (RA) krónikus gyulladásos reumatológiai betegség, jelenleg számos mérsékelt és súlyos aktivitású beteget kezelünk tumor-necrosis-factor-alfa- (TNF-a) gátló szerekkel. A jelenleg rendelkezésre álló adatok azt sugallják, hogy a TNF-a-gátló szerek klinikai és radiológiai hatékonysága jobbnak bizonyult RA-ben kombinációs DMARD (disease modifying drug) terápiával mint anélkül. Az a tény is ismert, hogy primer, illetve szekunder ineffektivitás, valamint intolerancia miatt szükség lehet egy másik TNF-a-gátló szerre vagy egyéb támadáspontú biológiai válaszmódosító szerre (BDMARD-biological response modifier) való váltásra. Korai TNF-a-gátló váltást elemző klinikai vizsgálatok igazolták, hogy érdemes, és klinikailag is hatékonynak bizonyul második TNF-a-gátló szerre váltás, mielőtt egy újabb támadáspontú biológiaiválasz-módosító szert megpróbálunk. Habár a támadáspont ugyanaz, számos klinikai különbség van a három TNF-a-gátló szer között biztonságosságban és hatékonyságban. Először is a féléletidőkben észlelhető különbség, amit magyaráznak a szolubilis TNF-a neutralizáció időtartamában jelentkező különbségek. Másrészt a képződő mono- és trimer TNF-a-t tartalmazó komplexek jóval stabilabbak IFX- (infliximab-) és ADA- (adalimumab-) terápia mint ETN- (etanercept-) terápia esetén, ahol reverzibilis a kötődés. A monoklonális antitestekkel ellentétben az ETN a lymphotoxin-a-hoz is kötődik, tehát egyéb, a patomechanizmusban szerepet játszó útvonalakat is befolyásol. Ezek a különbségek magyarázzák az infekciók elleni védekezésbeli különbségeket is a terápia alatt. Az immunogenitás az IFX esetén a legnagyobb, tekintettel arra, hogy kiméra monoklonális antitest és humán antikimérikus antitestek (HACA) termelődéséhez vezet. A váltás várható eredményessége nem volt mindig prognosztizálható, mert a jelenleg közölt vizsgálatok eredményét megelőzően kontrollált klinikai vizsgálatok eddig nem történtek ezzel kapcsolatban. Az adalimumab az első teljesen humán monoklonális anti-TNF-a antitest, először 1997-ben kapta egy RA-es beteg klinikai vizsgálat keretében. Kevés adat van a második, illetve harmadik TNF-a-gátló szer hatásosságáról az adalimumab ineffektivitása esetén. Ugyanakkor számos klinikai vizsgálat igazolta az utóbbi időben az adalimumab hatásosságát az első TNF-a-terápiára refrakter esetekben mind RA-ben, spondylitis ankylopoeticában és arthritis psoriaticában is. Szerző erről szeretne összefoglaló közleményt nyújtani a magyar reumatológusok számára is az EULAR-irányelveket is figyelembe véve, illetve a költséghatékonyságot is érintve.