A járás- és egyensúlyzavarok előkelő helyen állnak az időskorúak eleséseinek okai között. Leggyakoribb kiváltóik az artrózis és az ortosztatikus hipotenzió, de a legtöbb járás- és egyensúlyzavar kialakulásában több tényező együttesen játszik szerepet. A járás változása nem tekinthető az öregedés elkerülhetetlen következményének. Az idős betegeket ellátó orvosoknak legalább évente rá kell kérdezniük az elesésekre, és legalább egyszer rá kell kérdezniük a járással és egyensúllyal kapcsolatos nehézségekre, vagy vizsgálniuk kell ezeket. Az elesésről beszámoló idős betegeket ki kell kérdezni a járással és egyensúllyal kapcsolatos nehézségekről, és meg kell figyelni, hogy észlelhető-e ilyen diszfunkció. A felállási és elindulási idő mérése gyors és megbízható diagnosztikus eszköz, az e tesztben nyújtott rossz teljesítmény további kivizsgálást indokol. Az elesések megelőzésének leghatékonyabb stratégiája multifaktoriális kivizsgálásból és a feltárt tényezőkre irányuló intervenciókból áll. A járás- és egyensúlyzavarok kezelésének minden bizonnyal eredményes módja a mozgás és a fizikoterápia, de hatékonyságukról kevés az adat, mert hiányoznak a megfelelő képességeket mérő standardizált kimeneteli paraméterek.