A magyar egészségügyben az orvosok, a betegek és az egészségügyi államigazgatás is megtapasztalhatta, hogy hálapénz más-más nézőpontból ugyan, de makroszinten súlyosan zavarja az egészségügyi szolgáltatások működését. Sajnos az említett három fél szövevényes érdekeltségi viszonyai miatt eddig minden kísérlet megbukott, amely korábban a jelenség megszüntetésére vagy átalakítására irányult. Az orvosok között kialakult hálapénzes szubkultúra sajátos erkölcsi és gazdasági szabályokat alakított ki általában a jelenség kezelésére és az eseti tranzakciók bonyolítására. Ezeket a szabályokat a pályakezdő orvosok, feltéve, hogy szakmailag és földrajzilag is hálapénzes területre kerültek, az első munkahelyükön sajátítják el. Más nézőpontból ugyan, de a "régi és új" betegek is egymásnak adják át az ismereteiket. Ez az informális világ küldi azután folyamatosan az üzeneteket a tömegkommunikáció révén az egészségpolitikai döntéshozóknak és tartja életben a modern folklórnak ezt a népszokását. Számos tanulmány ellenére, eddig nem készült olyan felmérés az orvostanhallgatók körében, amely az említett szocializációs folyamat előtti állapotokat rögzítette volna. Tanulmányunk ezen az úton tett első lépés kíván lenni, amennyiben IV. évfolyamos orvostanhallgatók szociodemográfiai hátterének és hivatás-felfogásának tükrében vizsgálja a pályára lépés előtti értékítéleteket és állásfoglalásokat.