A szerzők célja az egészségügy mint közszolgáltatás kutatási, fejlesztési és innovációs folyamatainak, explicit és implicit stratégiájának feltérképezése. Módszerek: a tanulmány széles körű szakirodalmi áttekintésen, személyes tapasztalatokon, valamint volt és jelenleg is aktív ágazati vezetőkkel készített strukturált mélyinterjúk tanulságain alapul. Eredmények: a szerzők saját tapasztalatai és a mélyinterjúk tanulságai alapján, Magyarországon nem létezik ágazati szintű, egységes, hosszú időre előretekintő, politikai konszenzus által kísért explicit egészségügyi K+F+I-stratégia. Az egészségügy innovációja és fejlődése azonban implicit módon végbemegy, hiszen a nemzetközi szintről beáramló innovatív technológiák, készségek, folyamatok és tudás alulról jövően is elterjednek az ágazat szereplői között. A finanszírozás korlátozottsága és az ebből levezethető túlélési mechanizmusok is kikényszerítik az innovatív megoldások alkalmazását az egészségügy szereplői részéről. Valószínűsíthető azonban, hogy a kutatások eredményein alapuló, egységes, explicit stratégia mentén végrehajtott fejlesztések sokkal hatékonyabb innovációs folyamatot eredményeznek, mint a túlélés kényszeréből fakadó, ad-hoc, adaptációs jellegű változások. Konklúzió: tudatos ágazati fejlesztési stratégia hiányában valós veszély a korlátos fejlesztési források elaprózása. Az egészségügyi ágazat explicit K+F+I stratégiájának megalkotása elsősorban akkor lehet sikeres, ha az nincs kitéve a mindenkori politikai csatározásoknak. A humán erőforrás érdekeltségének megteremtése, továbbképzése kiemelt jelentőségű.