Az első bronchoszkópiát Gustav Killian végezte 1897-ben, felnőtt beteg jobb főhörgőjéből idegentestet távolított el. Hazánkban Winternitz Arnold és Paunz Márk tekinthetők a beavatkozás úttörőinek, 1904-ben végezték az első hörgővizsgálatot egy gabonamagot aspirált négyéves kisgyermeken a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekklinika elődjében, a Stefánia Szegénygyermekkórházban. A hörgővizsgálat indikációja az eljárás első évtizedében az idegentest-aspiráció és a TBC-s hörgbetörés mortalitásának csökkentése, szövődményeinek elkerülése volt. Ezek a beavatkozások terápiás vizsgálatoknak tekinthetők. Röntgen felfedezése után kezdetben bizmutporral, majd az 1920-as évektől olajos kontrasztanyaggal végeztek bronchográfiát, így megjelentek a diagnosztikus bronchoszkópiák. A hörgővizsgálat indikációjának kiszélesedését az anesztézia fejlődése, és az eszközök tökéletesítése tette lehetővé. Az első évtizedekben kloroformos narkózisban, kokain helyi érzéstelenítéssel, vagy különösen kisgyermekek esetén altatás nélkül végzett beavatkozásokat a XX. század közepétől relaxációs narkózisban lélegeztető bronchoszkópos technika váltotta fel, alacsonyabb morbiditást biztosítva. Az első fiberoszkópos vizsgálatot Shigeto Ikeda végezte 1967-ben, majd 1978-ban Robert Wood beszámolt a flexibilis eszköz alkalmazásáról gyermekeken. Az aneszteziológia és az intenzív ellátás fejlődése, valamint az eszközpark modernizálódása a bronchoszkópia indikációs körét folyamatosan szélesíti, ma már rutin beavatkozás a neonatális- és gyermek intenzív osztályokon, lehetőséget biztosít intervenciókra koraszülöttek esetén is. Nemzetközi konszenzus alakult ki a merevcső és a fiberoszkóp külön javallataira vonatkozóan.