Az epekőbetegség és az epeanyagcsere zavara számos olyan metabolikus folyamatot eredményez, amely a bélflórára negatív hatással van. Az epekövek műtét nélküli eliminálásának ötlete a huszadik század első felére vezethető vissza, 1937-ben sikerült az első kőoldás. Ám azok a vágyak, amelyek e betegség radikális megszüntetését tűzték ki célul, máig sem teljesültek. A műtéti és endoszkópos technika fejlődése, az egyre rövidülő kórházi ápolás, majd a többségében egy életen át tartó tünetmentesség a hosszadalmas gyógyszeres kezelésnek sikeres konkurenciája lett. Egyes eljárások még tartják magukat (orális kőoldás extracorporális késhullám-kezelés (ESWL), míg mások (direkt kőoldás) be sem kerültek a rutin eljárások közé. Az epekövek 80%-a koleszterinkő, amelyek chenodesoxycholsavval (CDCA), és a később szintetizált ursodesoxycholsavval (UDCA) oldhatók, amely utóbbi készítménynek jóval kevesebb a mellékhatása. A koleszterin szintézis enzimszinten való gátlása, a bélben való koleszterinfelszívódás csökkentése, illetve a máj koleszterin kiválasztásának redukálása bizonyítható hatása e készítményeknek.