Ischaemiának nevezzük az oxigén, a glukóz és a vér egyéb vitális komponenseinek abszolút vagy relatív hiányát. Az ischaemia gyakori kísérő jelensége az érelzáródással járó kórképeknek és a sebészeti beavatkozásoknak, amikor is a keringés egy szegmense kizáródik a keringésből, vagy sebészeti úton kizárják. Ilyenkor a keringés helyreállítása az egyetlen, de nem veszélytelen lehetőség, mivel a vérkeringés helyreállásával bekövetkező tartós, oxigéndúc állapot újabb kihívást jelent a hipoxiához már alkalmazkodott, még megmaradt szövetek számára. Ebben a helyzetben az ischaemiát követő tartós újraáramlás, vagyis a reperfúzió, már halálos inzultust jelent a szervezet számára. Ennek az "ischaemia/reperfúzió" (I/R) folyamatnak halálos hatása kivédhető a tartós I/R előtt, illetve után ismételt, rövid I/R stimulusok alkalmazásával, amelyek endogén adaptációs mechanizmust indítanak el. Ezt az adaptációs mechanizmust nevezi a szakirodalom prekondicionálásnak illetve posztkondicionálásnak. A prekondicionálás, illetve a posztkondicionálás hatásmechanizmusának vizsgálata a nemzetközi kutatások megindulásával szinte egyidőben került intézetünk kutatási programjainak élére. Az itt közreadott eredmények a teljesség igénye nélkül foglalják össze a szívizom endogén adaptációját indukáló, klasszikus és késői prekondicionálással kapcsolatos állatkísérleteink során szerzett tudományos eredményeinket, valamint kitér azokra a patológiás körülményekre, mint a hyperglykaemia, hyperlipidaemia és a cukorbetegség, amelyek jelenlétében ezek a protektív mechanizmusok csak részben, vagy egyáltalán nem működnek.