Az interszubjektivitás a pszichoanalitikus elméletek fejlődésének egyik modern irányzata. Több formája van, és ezek közül az egyiket, talán a legradikálisabbat képviseli René Kaes. Mint minden új állásfoglalás, az interszubjektivitás is sok gondolatot stimulál. Mivel a csoport irányába fejleszti tovább a pszichoanalitikus gondolkodást, érdemes a Kaes interszubjektivitásának hatására kialakult csoport képét a csoportanalízis szemszögéből vizsgálni. A szerző érinti a pszichoanalízis és a csoport közti feszültség főbb területeit, úgymint az én és a közösség, a kettős viszony és az ember társas természete, a pszichoanalízis fejlődésének történetéből fakadó ellenállások a csoporttal szemben. Freud burkoltan sokat mondott az ember társas jellegéről, de nem építette azt bele elméleteibe. Vajon miért nem? Ezek a kérdések felmerülnek a könyvben, de véleményem szerint nem kapnak kielégítő választ, mert az interszubjektivitásból hiányzik a társas ösztön és az ember abból kifejlődő eredendően társas funkciója, amelyet másutt társasénnek nevezek (Ormay 1991). Ennek hiányában a szubjektumnak nevezett személy nem áll szilárdan a földön, hanem valahol megfoghatatlanul lebeg, testéhez való viszonya nem világos, és így az sem nyilvánvaló, mennyiben következnek az interszubjektivitás gondolatai az ösztönalapokon álló freudi pszichoanalízisből.