Bevezetés: Fiatal betegeknél az ún. idiopathiás dilatativ cardiomyopathia hátterében az esetek többségében vírusinfekció áll. A cardiotrop vírusok intramyocardialis perzisztálása a direkt cardiotoxicus hatás mellett autoimmun folyamatok beindulását, antimyocardialis antitestek (AT) képződését eredményezi, mely folyamatok a myocardium jelentős károsodásához, szívelégtelenség kialakulásához vezethetnek. Esetleírás: 42 éves férfi beteg fulladása, mellkasi fájdalma hátterében dilatativ cardiomyopathia (DCM) igazolódott. Az echokardiográfia jelentősen tágult szívüregeket, csökkent systolés balkamra-funkciót (EF 20%), kiterjedt falmozgászavart mutatott. A szérumban antimyocardialis antitestek jelenlétét és lezajlott CMV-, EBV-fertőzés jeleit észleltük. A DCM kezelése mellett szteroid- és cyclophosphamid terápia indult, majd fél év elteltével az antitestet már nem tudtuk kimutatni a beteg szérumában, a szív ultrahangvizsgálatával mért paraméterek a balkamra-funkció jelentős javulását mutatták, és a beteg klinikai állapota is fokozatosan javult a 10 éves gondozás alatt. Következtetés: A myocarditis klinikai képe a zajló immunológiai folyamatok mértékétől függően széles spektrumon helyezkedhet el, a betegek egyötödénél alakul ki DCM. Prognosztikai faktorként használható klinikai paraméter egyelőre nem ismert, és megalapozott, specifikus terápia sem áll rendelkezésünkre. Az endomyocardialis biopsziás mintákban kimutatott vírusperzisztálás és zajló autoimmun folyamatok, illetve az antimyocardialis antitestek jelenléte vagy hiánya alapján célszerű a terápiás irányvonalat megválasztanunk. Antimyocardialis antitestek jelenléte esetén az immunszuppresszív kezelés, míg a vírusgenom intramyocardialis perzisztálása esetén az antivirális kezelés alkalmazása hozhat megfelelő eredményt. Ezen irányvonal követése esetünkben hatékonynak bizonyult.