Évente számos magyar és külföldi közlemény jelenik meg, amelyben azt fogalmazzák meg a szerzők, hogy "a tüdőembólia diagnosztikája nehéz". A rendelkezésre álló, nagy pontossággal dolgozó (egymást kiegészítő/helyettesítő) vizsgálómódszerek birtokában jogos a visszakérdezés, hogy vajon igaz-e ez az állítás. A számadatok sajnos azt bizonyítják, hogy igen, azonban mindenképp két részre kell osztani a betegeket. Azon betegek esetében, ahol gyanúként felmerül a tüdőembólia diagnózisa, igen magas százalékban elvégzik a szükséges vizsgálatokat (bizonyítás/kizárás céljából), sokkal nagyobb gond azonban az, hogy az esetek nagyobb hányadában még csak fel se merül a tüdőembólia gyanúja. Van már számos diagnosztikus és terápiás algoritmusunk, de a "rágondolási" algoritmus megalkotásával még adósok vagyunk: úgy is, mint egyetemi oktatók, s úgy is, min szakmát a klinikai gyakorlat területén művelők.