A primer aldosteronismus az endokrin hypertoniák egyik leggyakoribb oka. Gyakorisága nem szelektált hypertoniás betegek körében a korábbi nemzetközi adatok szerint 0,5-2,0%, az újabb felmérések alapján azonban akár az 5-13%-ot is elérheti. Felismerése rendkívül fontos, mert kezelése alapvetően eltér az esszenciális hypertoniáétól. Korai felismeréssel és a kóreredettől függően alkalmazott specifikus kezeléssel a betegek tünetmentessé válhatnak vagy akár véglegesen meggyógyulhatnak, és ezzel megelőzhetők a hypertonia és a magas aldoszteronszint által okozott maradandó szervi károsodások és szövődmények. A primer aldosteronismusban túlzott mennyiségben termelődő és a klinikai tünetek döntő részéért felelős aldoszteron a szervezet legfontosabb mineralokortikoid hormonja, mely fokozza a kálium kiürülését és nátrium retenciót okoz. Klasszikus hatását a mineralokortikoid receptorokkal rendelkező szervek epithelsejtjein (vese, nyál, izzadságmirigy, vastagbél) fejti ki iontranszport útján, így szabályozva a szervezet só- és vízháztartását. Az utóbbi időben derült ki, hogy az epithelialis sejteken kívül például az endothelsejtek, a cardiomyocyták és a vascularis simaizomsejtek is expresszálhatnak mineralokortikoid receptorokat. Ezeken a receptorokon keresztül a megnövekedett mennyiségű aldoszteron közvetlen szervi károsító hatást fejthet ki, ami magyarázata lehet a primer aldosteronismusban gyakori cardiovascularis és cerebrovascularis szövődményeknek. A primer aldosteronismus két fő formája az esetek többségében féloldali aldoszteron-termelő benignus mellékvesekéreg-adenoma és a kétoldali mellékvesekéreg-hyperplasiával járó idiopathiás hyperaldosteronismus. A féloldali aldoszteron-termelő adenoma műtéttel gyógyítható, míg bilateralis mellékvesekéreg-hyperplasia esetén gyógyszeres kezelés javasolt.