A fejlett országok demográfiai átalakulása nem önmagában véve okoz fejtörést a jóléti állam reformereinek. A munka világában bekövetkezett, nehezen visszafordíthatónak tűnő változások és a demográfiai robbanás egyszerre következtek be, a család és a munkaerőpiac egyszerre "vallottak kudarcot". A jóléti rendszerek alapjaiban szorulnak átalakításra, amely folyamatosan össztársadalmi ellenállásba ütközik, annak ellenére, hogy azzal mindenki tisztában van, valamit csinálni kell. Ahogyan Esping - Andersen írta: " ... a szociális védelem eróziója nemcsak a szegényeket fenyegeti, hanem, ami még fontosabb, a gazdagokat is. Minél univerzálisabb a jólét állam, annál nagyobb mértékű lojalitást épít ki. Ahol a társadalmi jogosultságok az egész népesség életpálya-kalkulusának integrált részévé váltak, logikus módon mind az érdekképviseleti szervek, mind a medián szavazó a jogosultságok minden csökkentésével szemben ellenállást tanúsítanak". A felvázolt társadalompolitikai dilemmák alapján talán nem túlzás azt állítani, hogy a fejlett társadalmak saját jövőjüket veszélyeztetik, gyakorta a rövidtávú érdekek dominanciája miatt. A jövő természetesen mindig tartogat számunkra meglepetéseket, de ahogyan arra Clarence Day, amerikai esszéíró egyszer utalt: "Ha a szüleidnek nincsenek gyerekei, jó esélyed van rá, hogy neked sem lesz"