Napi betegellátási feladataink között a legnagyobb veszélyt jelentő népbetegségnek a hipertóniát tartjuk. Kiemelt fontosságát az adja, hogy a kardiovaszkuláris megbetegedések egyik leggyakoribb rizikófaktora. Az iszkémiás szívbetegség hátterében 58%-ban, a stroke hátterében 72%-ban hipertónia igazolható. A hipertónia megfelelő kezelésével a kardiovaszkuláris mortalitás 21%-kal csökkenthető, a gyorsabb vérnyomáskontroll 45%-kal csökkenti a stroke, 24%-kal a miokardiális infarktus mortalitását, 34%-kal a szívelégtelenség miatti hospitalizáció kockázatát. Érthető tehát, hogy az orvostudomány is igyekszik felvenni a versenyt és egyre nagyobb intenzitással próbálja megtalálni az utat a megelőzés, a kezelés lehetséges és eredményes módozatai felé. Az elmúlt 10-15 évben, évről-évre újabb és újabb nagy beteglétszámú, korrekt, "tényeken alapuló" vizsgálatok eredményei alapján a szakmai ajánlások egyértelműen megfogalmazzák a helyes irányt, de az eredmények tekintetében elmaradunk. Problémaként az vetődik fel, hogy nem elég, ha tudjuk melyik a helyes út, de nem azon haladunk. Nemzetközi - és sajnos a hazai - tapasztalatok is azt mutatják, hogy a növekvő számban ismertté és közismertté vált "evidenciák" nem épülnek be kellő mértékben a mindennapi gyógyító megelőző ellátásba, nem használjuk, és nem használjuk ki a tudomány által nyújtott új metódusokat.