A stroke a harmadik leggyakoribb halálok és a legfontosabb olyan kórkép, amely tartós rokkantságot okoz. Magyarországon évente kb. 42 ezer kórházi felvétel történik újonnan jelentkező akut stroke miatt, és a stroke utáni 2 évben a betegek közel harmada meghal. A túlélők életminőségét a mozgáskorlátozottság és a beszédzavar mellett a kognitív hanyatlás és a depresszió is rontja. Magyarországon az 1970-es évek eleje óta szerveznek stroke osztályokat. Az elmúlt 3 évtizedben jelentősen átalakultak a stroke átvizsgálási és kezelési módszerei. A diagnosztikus módszerek fejlődése mellett a szakmai társaságok által készített klinikai irányelveknek volt nagy jelentősége a változásokban. Az invazív liquorvizsgálatot és perkután cartois angiográfiát a jóval pontosabb diagnózist adó noninvazív képalkotó módszerek szorították ki. A korábbi, hagyományokon alapuló kezelési eljárásokat a bizonyítékokon alapuló klinikai irányelvek szerint történő átvizsgálás és kezelés váltotta fel az 1990-es évek közepétől. Az akut stroke kezelésére a korábbiakban hagyományosan alkalmazott "infúziós kúrák" hatékonyságát megfelelő minőségű klinikai vizsgálatok nem bizonyították, így ezek a kezelések kiszorultak a gyakorlatból. Az iszkémiás stroke kezelésére Magyarországon is alkalmazható a szöveti plazminogén aktivátorral történő trombolízis. Országosan az összes stroke esetnek kevesebb, mint 1%-ában történik meg ez a kezelés elsősorban szervezési, másodsorban finanszírozási nehézségek miatt. Ezek megoldása mellett kiemelkedően fontos az elsődleges prevenció hatékonyságának fokozása, a korai rehabilitáció, és a gondozás keretében az optimális másodlagos prevenció biztosítása.