Régi klinikai megfigyelés, hogy a krónikus lymphoid leukaemia kórlefolyását tekintve két csoportra osztható, a betegek egyik részének átlagos túlélése hosszú, kb. 25 év, másik részének viszont lényegesen rövidebb, kb. 8 év. Ennek hátterében új prognosztikai markerek váltak ismertté, melyek közül a legfontosabbak a hematológiai központban bevezetésre kerültek és a diagnosztika részévé váltak. A következő prognosztikai faktorokat vizsgálták meg a szerzők 137 ellenőrzött betegükön: az immunglobulin nehézlánc gén mutációs státusa, komplex kariotípus, del(13q), del(17p), del(11q), del(6q), illetve 12-es triszómia önálló, illetve más eltéréssel együttes előfordulása, CD38-, illetve ZAP-70-expresszió. Tanulmányozták ezen prognosztikai faktorok előfordulási gyakoriságát, klinikai jelentőségét a betegek túlélése szempontjából. Eredményeik szerint a "nem mutált" immunglobulin gén státus, a del(l7p), a del(llq), a 12-es kromoszóma egyedüli triszómiája, a jelátvivő rendszerek fokozott aktivitásátjelző CD38 felszíni antigén expresszsziója előnytelen prognózist jelez és szignifikánsan megrövidíti a túlélést. Az új rizikófaktorok meghatározása nemcsak magyarázatot nyújt a rövidebb, ill. hosszabb túlélés hátterére, hanem egyben lehetővé teszi a kockázathoz igazított, célzott kezelést is. A tumorszuppresszor gének, elsősorban a 17p lokuszon lévő p53 eltérései ugyanis megváltoztatják bizonyos, az első vonalbeli kezelésben újonnan bevezetett gyógyszerekre, ill. gyógyszer-kombinációkra adott választ. Ezek figyelembevételével lehetséges csak az eddiginél eredményesebb kezeléseket végezni.