Az atípusos (második generációs) antipszichotikumok forradalmi változást hoztak a szkizofrénia és az egyéb pszichotikus zavarok farmakoterápiájában. A jelenleg alkalmazott atípusos szerek fő jellemzője a viszonylag gyenge D2-receptor-gátlás, jóval erősebb szerotonin-5-HT 2A-blokkolás mellett. Ezen jellemzők tehetők részben felelőssé a második generációs szerek hatékonyságáért a negatív, a kognitív és az affektív tünetek területén, amely a konvencionális antipszichotikumokra nem vagy csak alig jellemző. A második generációs szerek közül több molekulánál jellemző a D2-receptorról történő gyors disszociáció, amely szintén az atípusos hatásmechanizmus egyik fontos részjelensége lehet. A többféle jeltovábbító rendszer befolyásolása révén az atípusos antipszichotikumok konvencionális társaiknál jóval nagyobb szereppel bírnak a neuronalis plaszticitás megőrzésében. A multiplex neurobiológiai hatásmechanizmus révén a második generációs szerek neuroprotektív mechanizmusaik révén a szkizofrénia kezelésében új minőséget jelentenek.