A jelen tanulmány az egyik leggyakoribb teljesítményt romboló szomato-mentális kórállapotot, a sportpszichiátriában túledzés szindróma (overtraining syndrome = OTS) néven közismert kórképet mutatja be. A túledzés az edzés és a regenerálódás, a munka és a munkakapacitás, a stressz és a stressz tolerancia közötti kiegyensúlyozatlanságot jelent. Az edzés meghaladja a regenerációt, az elvégzendő munka mennyisége az egyén befogadóképességét, az elviselhető stressz a stresszt tűrő képességét és ez hosszú távon az akarat ellenére teljesítménycsökkenést eredményez. Fontos az edzésterhelés növekedés (over-load), a túlterhelés (over-reaching) tüneteinek a felismerése és megkülönböztetése, mert ezek a fiziológiai folyamatok a sportfejlődés kívánatos állomásai lehetnek a megfelelő regeneráció közbeiktatásával, viszont e nélkül az OTS felé vezető első lépcsőfokokká válhatnak. Jelentőségét mutatják az epidemiológiai adatok: a különböző sportágakban a versenyzők 60-80%-ánál az elért teljesítményben, a verseny karrierben alapvető befolyást gyakorol. A túledzés szindróma szomato-pszichés megbetegedés így a vezető tünetek szervi-szervezeti szinten (immunszuprimáció, hipoglikémia, pulzus/vérnyomás-ingadozás, neuroendokrin elváltozások...), pszichésen (fásultság, mikrománia, inszufficiencia, kényszeres gondolatok, depresszió...) és ezek következményeként a sportteljesítmény (szétszórt figyelem, koordinációs hibák, csökkenő hatásfok, rigiddé és darabossá váló mozgássor...) terén mutatkoznak meg. Több elmélet, modell született a túledzés kialakulásával kapcsolatban. Kezelése alapvetően a korai felismerés és a kellő ideig tartó regeneráció, aktív pihenés, a megfelelő táplálkozás és legfőképpen a pszichés támogatás, gyógyítás. Fontos az egyéni/csoportos, szupportív/problémacentrikus, relaxációs (kognitív-behaviorális, Rogers-i, autogén tréning, pszichodráma....) pszichoterápia. A súlyos depressziók esetén azonban már a gyógyszeres beavatkozás is elengedhetetlen.