Napjainkig számos vizsgálat alátámasztotta, hogy az epilepsziás pácienseknél a memóriadeficit a leggyakrabban kimutatható kognitív zavar. A megfelelő kognitív kezelési programok kidolgozása, amit neuropszichológiai rehabilitációnak nevezünk a továbbiakban, a neuropszichológia számára jelenleg a legnagyobb kihívást jelentő feladatok egyike. Ez ígéretes, de egyben rendkívül összetett terület, mivel a kognitív zavarok jellege és mértéke nem csupán az agysérülés vagy diszfunkció nagyságától és természetétől függ, hanem a páciensek személyiségjellemzőitől, hangulati állapotától, fizikai és szociális környezetétől és nem utolsósorban elvárásaitól. Ez az oka annak, hogy a memóriarehabilitációs program kidolgozásakor a memória fejlesztése mellett figyelembe kell vennünk egyrészt a memóriafunkciók hatékonyságát nagymértékben befolyásoló egyéb kognitív (figyelmi és végrehajtó) folyamatok fejlesztésének lehetőségét, másrészt olyan lehetőségeket is, mint a pszichoedukácíó, a személyiségi és érzelmi reakciók hatásainak kezelése, valamint a memóriaproblémák egyéni megítélésének hatásai. A rehabilitációs célokat minél egyszerűbben és konkrétabban kell megfogalmazni, mindenkor a páciens igényeihez mérten. Jelenleg az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a páciensek többsége a fejlesztési program befejeztével nem képes hatékonyan alkalmazni a megtanult memorizálási stratégiákat a valós élethelyzetekben. A programokban alkalmazott módszerek hatékonysága ugyanakkor a mai napig nem kellőképpen alátámasztott, így jelenleg az epilepszia kognitív rehabilitációjában nem beszélhetünk ún. "evidence based" eljárás(ok)ról sem.