A bétasejt-működés helyreállítására irányuló terápiás lehetőségek közül a legígéretesebb a mesterséges pancreas, amelynek két fő eleme; a szubkután inzulinpumpa és a folyamatos cukormonitorozás, már alkalmazott módszer napjaink diabetológiai gyakorlatában. Vizsgálatainkban egyrészt arra kerestünk választ, hogyan befolyásolja a konzervatív intenzív inzulinkezelésről a szubkután inzulinpumpára való áttérés 1-es típusú diabéteszben szenvedő gyermekek anyagcsere-állapotát, napi inzulinszükségletét, testsúlyát és az akut szövődmények előfordulási gyakoriságát az átállítás indikációjával összefüggésben. Hat hónappal a pumpakezelés bevezetését követően a gyermekek glikált Hb-szintje csökkenő napi inzulinszükséglet (0,90+-0,2 versus 0,68-0,2 E/kg, p<0,001) mellett szignifikánsan csökkent (9,0-1,7 versus 8,1-1,6%, p<0,001), miközben testtömegük változatlan maradt. Az inzulinpumpa-kezelés nem eredményezett változást az akut szövődmények gyakoriságában. Az anyagcsere-kontroll minőségének javulása az évek során tartósnak mutatkozott: A javulás azokban a betegekben volt a legkifejezettebb, akikben a pumpakezelés indikációját a magas HbA1c illetve a hajnali jelenség képezte. Vizsgálataink második részében arra kerestük a választ, hogy milyen hatással van a folyamatos szövetközti cukormonitorozás, az ún. CGMS a különböző kezelési rezsimben részesülő 1-es típusú diabéteszes gyermekek anyagcsere-állapotára. Eredményeink alapján a folyamatos szöveti glükózmonitorozás egyszeri elvégzése a betegek zömében nem vezet az anyagcsere-kontroll minőségének látványos javulásához, de a szenzor rendszeres használata jelentősen csökkenti a hyperglykaemiában eltöltött idő tartamát. A CGMS és az inzulinpumpa mellett a mesterséges hasnyálmirigy harmadik, egyelőre még hiányzó komponense egy algoritmusokat tartalmazó miniatűr számítógép.