Magyarországon az 1994. évi XXVIII. törvény tette kötelezővé a kamarai tagságot valamennyi orvos és fogorvos számára, azonban a Magyar Orvosi Kamara (a továbbiakban MOK vagy Kamara) a nyilvántartás önálló vezetését csak 2000. január 1-től vette át a központi egészségügyi igazgatástól. Ezt az állapotot az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény gyökeresen megváltoztatta, amennyiben a testületi tagságtól függetlenné tette a hivatás gyakorlását. A MOK minden tagjának lehetősége nyílt arra, hogy 2007. január 1. és március 31. között az országos elnökséghez intézett egyoldalú, írásbeli nyilatkozattal fenntartsa a tagsági viszonyát. Ilyen értelmű nyilatkozat hiánya a tagságot automatikusan megszüntette. A Kamara elektronikus nyilvántartása alapján statisztikailag pontos elemzés készíthető közvetlenül a fenti határnap utáni állapotról, illetve a megkezdődött változások trendjéről. Megállapítható, hogy fogorvosok között 13,66%-os, háziorvosok között 14,22%-os, a többi orvos (rezidensek/szakorvosok) között 26,34%-os volt a Kamarát elhagyók aránya. Kétségtelen tehát, hogy a tagság döntő többsége hitet tett a szervezet mellett, azonban az új egyetemi diplomások 2007. március 31. előtti és azt követő regisztrációs magatartása egy másik folyamatra is felhívja a figyelmet. Ennek alapján csaknem bizonyos, hogy a MOK-ban a fiatal korosztályok aránya már rövidtávon is rohamos csökkenésnek indul. A tagság elöregedése sajátos érdekképviseleti problémákat fog felvetni, amelyek egyfelől szerepet játszhatnak a kötelező tagság újragondolásában, vagy szervezeti alternatívaként a nemzedéki szegregáció intézményesítésében.