A gyulladásos ízületi betegségek differenciálódása gyakran több hónap után sem történik meg. Fontos a perzisztáló arthritisek közül az erozív kórképek kiszűrése. A gyulladás patomechanizmusának egyre részletesebb megismerése lehetővé tette, hogy megértsük, a hatékony beavatkozásnak vannak időhatárai, a megfelelően vezetett terápiának pedig egyre javuló esélyei vannak. Az a fordulat, aminek eredményeként a gyulladás konkrét szereplőit befolyásoló, célirányosan tervezett gyógyszerek felkerültek a terápiás palettára, minőségi javulást eredményezett a gyógyításban. Mindezzel együtt jár az a törekvés, hogy minél korábban indítsuk el az "intenzív" kezelést (DMARD-ok elégtelensége esetén a biológiai terápiát is beleértve), a protokollok helyett pedig személyre szabott terápiát vezessünk. A betegség befolyásolása, a progresszió lassítása reményének helyére célként jelent meg az életminőség megőrzése és a klinikai remisszió elérése. Éppen a szűkös időhatárok miatt az alapellátásban dolgozó, a beteggel először találkozó orvos szerepe/felelőssége meghatározó. Kitartó felvilágosító munkával pedig azt is el kell érni, hogy a tünetek megjelenésétől az első orvosi vizitig eltelt idő a legrövidebb legyen, és az egynél több ízület gyulladásában érintett beteg a panaszok jelentkezését követő 6 héten belül eljusson a diagnosztikus vizsgálatokat szervező, majd a terápiát elindító reumatológushoz.