Cikkemben egy vizsgálat eredményeit szeretném bemutatni, amelyben azt néztem meg, hogy az egyértelműen vallásos szerzetes ápolónők és a nem vallásos ápolónők között a kiégés ugyanolyan mértékben jelentkezik-e a segítő szolgálat során. Ehhez két kérdőív felhasználásával tudtam eljutni. Egyik a Kritika utáni vallásosság-skála, a másik a Maslach-féle (Burnout lnventory) kiégés kérdőív. A vizsgálati személyek betegágy mellett legalább 5 éve dolgozó ápolók voltak, összesen 188 személy. Azt vizsgáltam, hogy a kiégés mögött milyen tényezők hatnak. A vizsgálat csak nőkre terjedt ki. A statisztikai vizsgálatok meglepetésemre azt mutatták, hogy a munkában eltöltött évek számával nem nőtt egyenes arányban a kiégés értéke, és az életkor is csak minimális mértékben magyarázza a kiégést, mint függő változót. Ezután a vallásosság tényezőjének kiégésre gyakorolt hatását vizsgáltam. A vallásosság azonban egyetlen számértékkel nem leírható és megfogható, így három aspektus alapján mértem. Ez a három: Az önbecsült vallásosság foka, a templomba járás, és a "kritika utáni vallásosság-skála". Ezen aspektusok alapján mért értékek lineáris kapcsolatot, fordított arányosságot mutattak a kiégéssel. Ebből következik, hogy a vallásos hit protektív tényezőnek mondható az általam mért mintán a kiégéssel szemben. A kiégés mértéke pedig a szerzetes nővérek közösségnél volta legalacsonyabb, ennél magasabb az egyházi intézményben dolgozó ápolók körében, és az állami kórházban dolgozó ápolók kiégését találtam a legmagasabbnak. A vallásos hitnek tehát döntő szerepe van a kiégés elkerülésében.