Napjainkban a pajzsmirigyhormonok mérése már rutin módszernek számít a klinikai-kémiai gyakorlatban. A rendelkezésre álló teljesen automatizált 3. generációs thyreoidea stimuláló (TSH) és a szabad pajzsmirigyhormonokat (FT4, FT3) mérő immunkémiai módszerek kulcsreagense a specifikus antitest. Ez három fontos következménnyel jár a diagnosztikai gyakorlat számára: 1. immunreaktivitások mérésén nyugszik, ezért egyik teszt sem tekinthető abszolút specifikusnak, 2. az alkalmazott módszerekhez tartozó referenciatartományok eltérőek, sok esetben egymással nem hasonlíthatók össze, 3. a reagensek drágák, szükséges tehát a leleteket ezeknek figyelembevételével értelmezni és a vizsgálatkéréseket racionalizálni. A tanulmány célja, hogy összefoglalja a hypothyreosis diagnosztizálásakor felmerülő nehézségeket, a betegség stádiumait, etiológiáit, ezek megállapítását segítő laboratóriumi vizsgálatokat, valamint a szűrésre indikált rizikócsoportokat. A szerzők tárgyalják mindazon laboratóriumi paramétereket is, amelyek a hypothyreosis stádiumában eltérhetnek a normálistói. Átfogó képet adnak a referenciatartományok megállapításának ellentmondásosságairól és a leletek értelmezéséről. A jelenleg érvényben lévő szakmai ajánlások alapján, olyan algoritmusokról számolnak be, amelyek segítik racionalizálni a vizsgálatokat. Diagnosztizálási céllal csak akkor javasolják az FT4 mérését, ha a TSH -szint magas, kivéve, ha a centrális diszfunkció gyanúja felmerül. A thyreoidea peroxidase antitestet a betegség etiológiájának tisztázásához javasolják, amely egyben jó prognosztikus marker is. Fontosnak tartják, hogy a thyroxin kezelés monitorozásához a betegség etiológiájától függően kell definiálni a TSH terápiás céltartományokat. Felhívják a figyelmet mindazon klinikai (centrális hypothyreosis, thyreoideális és extrathyreoideális nem stabil pajzsmirigystátusok, hormonrezisztencia), illetve technikai körülményekre, amelyek tévútra vezethetik a diagnózist, ha az algoritmusokat csak mechanikusan alkalmazzuk.