A szerzők nyílt, prospektív, multicentrikus tanulmány keretében vizsgálták a nem metasztatizáló prosztatacarcinoma és az osteoporosis összefüggéseit. A vizsgálatba bevont és kiértékelt 114 betegnél egész test csontsűrűség-vizsgálat, illetve a sarokcsont és a nem domináns alkar vizsgálata történt DEXA, osteopace és osteometer készülékkel. Az alapvizsgálatnál a lumbalis csigolyákon 12,28%ban, a combcsonton 17,54%-ban, míg a sarokcsonton 45,97%-ban, az alkaron 39,41%-ban primer, az életkorral összefüggő osteoporosist találtak. Az egy év után elvégzett csontsűrűség-méréseknél a lumbalis gerincen 16,66%-ban, a csípőcsonton 27,77%-ban, míg a sarokcsonton 35,48%-ban, az alkaron 57,14%-ban találtak szekunder, az antiandrogén deprivációs terápia által is generált osteoporosist. Ez az osteoporosis azonban kevert típusú, hiszen az életkori, primer szenilis osteoporosisra épül rá. 24 hónap után a lumbalis gerincen 18,51%-ban, a combcsonton 44,4%-ban, a sarokcsonton 43,33%-ban, míg az alkaron 81,81%-ban volt csontritkulás kimutatható. Az első hazai vizsgálati eredmények hasonlóak az utóbbi két-három évben nemzetközi tanulmányokban közölt adatokhoz. Az adatok alapján a nem metasztatizáló prosztatacarcinoma diagnosztikai és terápiás protokollját hasznosnak látszik kiegészíteni az osteoporosis diagnosztikai eljárásaival, illetve az alapvizsgálatnál már osteoporosist mutató betegeknél a terápiát biszfoszfonát-készítményekkel kell bővíteni.