A népegészségügy mint a klasszikus közegészségügyet felváltó fogalom viszonylag új keletű meghatározás a magyar terminológiában. Hivatalos megjelenése egy 1992. októberében Debrecenben tartott konszenzus konferenciához köthető, amelyen a közösségi egészségügyi feladatokkal foglalkozó tudomány képviselői szerint "...a népegészségügy a közösségben keletkező aktuális egészségügyi problémákra törekszik választ adni..." Ez a válaszadás intézményi szinten a hatékony munkavégzés érdekében a közösség által elfogadott és felhatalmazott közhatalmi szervezetet igényel. Általános szintje a vonatkozó szabályok alapján az egész szervezet irányítását, szervezését, felügyeletét és ellenőrzését gyakorolja. Másik része a közhatalom és az egyes (természetes és jogi) személyek közvetlen és egyedi kapcsolatával foglalkozik, magyarán a szűkebben értelemben vett "hatósági munkát végez". Történelmi tapasztalatok szerint a közösségi egészségügy hatékonyságának kulcskérdése, hogy az államhatalom egyfelől a mindenkori kihívásoknak megfelelő cselekvőképes egészségügyi államigazgatást működtessen, másfelől a hagyományosan szellemi szabadfoglalkozású orvost - semmi mással nem helyettesíthető szaktudása miatt - közszolgálatba állítsa, majd vonzó életpálya modellel tartsa meg a hivatalában. Történelmi visszatekintéssel és a mindenkori jelenségek mélyebb elemzésével magyarázatot nyerhetünk a szervezeti problémák tér- és időbeli összefüggéseire, az eredeti szándékokra, majd a kényszerpályák alakulására. Minden tapasztalat azt igazolja, hogy a két fő tényező szerepe eddig is számos külső és belső ellentmondáson keresztül érvényesült, ma sem befejezett, sőt a mai trendek a belátható jövő körvonalait is kirajzolják.