Az egyetemes orvostudomány évszázadok óta a szívet tartja a vérkeringés központi szervének, a keringés egyedüli energiaforrásaként a szívfunkciót jelöli meg, kiemelten kezelve a szívbillentyűk szerepét. A jelenleg általánosan elfogadott paradigma: a keringési rendszerben az áramlást fenntartó erő a működő szív által létrehozott nyomásgradiens. Súlyos, kombinált szívbillentyű-betegségekben a billentyűfunkciók gyakorlatilag megszűnnek. A szív űrtereiben és a nagyerekben mért nyomásértékek alapján a vérkeringésnek az ellentétes irányba - a magasabb nyomású hely felől az alacsonyabb nyomású felé - kellene irányulnia. Tény, hogy a véráramlás ilyen esetekben sem a főartériák (aorta, arteria pulmonalis) felől a vénás rendszer felé irányul: billentyűfunkciók nélkül - és látszólag a fizika alaptörvényeivel szemben - megtartja eredeti irányát, amiből joggal feltételezhetjük, hogy nem a szívizomzat munkája adja a vérkeringés energiaforrását. A szívnek a vérkeringés fenntartásában elengedhetetlen funkciója van; pulzust generál. A szív elsődlegesen pulzusgenerátor, és nem nyomásgenerátor.