A sebek fonallal való zárását a sebészet és a technika fejlődésének következtében rutinszerűen a 20. században kezdték alkalmazni. A nyitott műtéteknél alkalmazott fonalcsomózási technika könnyen elsajátítható és alkalmazható, ezzel szemben a laparoscopos műtétek során a csomózás nehezebb, és új problémákat vetett fel. A laparoscopos érlekötés, varrás, anastomosis készítése kiszélesítette a laparoscopos sebészet lehetőségeit. A laparoscopos csomó elkészítésének helye vagy intracorporalis, vagy extracorporalis. A leggyakrabban használt intracorporalis csomó lehet a "tumble square knot", Dundee-, Aberdeen-, hajóscsomó és Blood-csomó. Az intracorporalis csomózás kivitelezése időnként nehéz, ami a kétdimenziós kép, a tactilis érzés hiányára és a korlátozott mozgási lehetőségre vezethető vissza, hátránya, hogy meglazulhat. A legismertebb extracorporalis csomók: Duncan-, Roeder-, módosított 4-S Roeder-, Tayside-, Yanni- és GEA-csomó. Az extracorporalis csomózás kivitelezése könnyebb, hátránya, hogy a csomózás ideje alatt a műtéti terület szemellenőrzése megszakad, a csomó helyére tolása közben a túlzott feszülés szöveti traumát okozhat. A különböző szövetekhez és fonaltípusokhoz különböző csomó és csomóletoló eszköz használata ajánlott. A robotsebészet bevezetésével a laparoscopos varrás és csomózás pontossága, biztonsága megnőtt, a műtéti idő lerövidülhet, ugyanakkor az alapműveletek gyakorlására is mód nyílik.