Az immunglobulinok alkalmazásának általános elvei, illetve a korszerű immunglobulin készítményekkel szemben támasztott követelmények már a 80-as években megfogalmazódtak. Ezek ma is időtállóak. Az elsődleges veleszületett immundeficienciák vonatkozásában, különösen a gyermekkorban a dózisok és az adagolás gyakorisága jól determinálható. Az újabb immunglobulin alkalmazás előtt az Ig szintek meghatározása fontos. A veleszületett, de felnőttkorban igazolt (sokszor csak enyhe klinikai tünetekkel járó) immunhiányos állapotoknál csak adott klinikai helyzetben visszatérően ismétlődő infekciók esetén indokolt a szubsztitúciós kezelés. Autoimmun betegségek közül egyesekben, pl. Kawasaki szindrómában és Guillain-Barré szindrómában egyértelműek az ajánlások, és ezen javallatok ún. törzskönyvezett indikációk. Más kórképekben, pl. bullosus bőrgyógyászati esetekben szintén rendelkeznek pozitív tapasztalatokkal, de ez az indikáció nem törzskönyvezett. A nem malignus onkohematológiai kórképek közül az ITP említhető, melyben az indikáció, a dózisok nagysága életet veszélyeztető és maradandó károsodással járó vérzésekben és gyermekkorban jól körülhatárolt. 20 000 alatti thrombocytaszám, manifeszt vérzés (különös tekintettel az intracranialis vascularis történésre és az üvegtesti vérzésekre) és gyermekkori kórformák esetén egyértelmű az IVIG alkalmazása. Felnőttkori IVIG alkalmazásának az életveszélyes vérzések mellett, splenectomia előkészítése kapcsán van elsősorban létjogosultsága. A vakcináció - szükség esetén IVIG alkalmazása és a műtéti időpont helyes meghatározása a lényeges szempontrendszer. A malignus onkohematológiai kórképek vonatkozásában az indikáció és a dózisok vitatottak. CLL-ben alkalmazott IVIG kapcsán számtalan tanulmány jelent meg, ezek egy része kis dózisok hatékonyságát is vizsgálta. Csak súlyos, visszatérő infekciók esetén indokolt az IVIG alkalmazása, különös tekintettel a Streptococcus pneumoniae infekcióra.