Előzmény: Az állóképességi tréning a pulmonalis rehabilitáció hatásos eleme. A felügyelt magas intenzitású folyamatos (FF), intervallum (FI) és otthoni (O) tréning egymáshoz viszonyított hatása még nem kellően tisztázott. Módszer: Hetvenegy COPD-s beteg (átlagos FEV1 = 55 ref%) nyolc hétig heti három alkalommal 45 percig tréningezett az FF, FI és O csoportokban. Az FF csoport (n = 22) a tréning előtt elvégzett, egyenletesen növekvő intenzitású terheléssel elért maximális teljesítőképesség 80%-án kerékpározott. Az FI csoportban (n=17) 30 percen át kétperces 90%-os és egyperces 50%-os intenzitású kerékpár-periódusok váltakoztak, melyhez egy 7,5 perces 50%-os bevezető és levezető fázis társult. Az otthoni csoport (n=32) otthonában kerékpározott, lépcsőzött vagy sétált azonos időintervallumban, megegyező heti periodicitással és időtartammal. Eredmények: Az egyenletesen emelkedő intenzitású terheléssel meghatározott maximális teljesítőképesség az FF és FI csoportban jelentősen javult az O csoporthoz képest (átlag+-SD: 12+-9*, 14+-12* és 3+-12 W, *p < 0,05 vs. S). A maximális oxigénfelvétel és a laktátküszöb a kiindulásihoz képest jelentősen javult a felügyelt csoportokban (p < 0,05), de a csoportok között nem volt szignifikáns különbség. Az aktivitási skálák mindhárom csoportban javultak, azonban nem volt jelentős különbség az egyes csoportok között. Következtetés: A felügyelt folyamatos és intervallum tréning hasonló élettani hatást eredményezett, ezek a tréningformák egyes paraméterekben az otthoni tréninghez képest hatásosabbnak bizonyultak. Mindegyik vizsgált tréningforma javította az életminőséget.