Számos páciens érkezik terápiába azzal az igénnyel, hogy egy életét alapjaiban meghatározó élménnyel dolgozzon. A lelki és testi tüneteken túl a megtalált, vagy éppen elvesztett társ, a változó értékrend, a vallás, mint identifikáló tényező, egyaránt olyan dinamikát indít be, mellyel a páciens nyitottá válik az aktuális történésre, legyen az számára gyógyító, avagy megbetegítő hatású. Ez az emocionális működésmód köszön vissza a hipnózisban, ahol az egymásra hangolódás részeként a nyitottság és a határok meghatározó erővel alakítják a terápia folyamatát. Tanulmányomban hipnoterápiás esetekből hozott példákkal illusztrálom az egymásra hangolódás összetett dinamikáját. A biztonság és az interakciós szinkronitás egyaránt jellemzője annak a kapcsolatnak, ahol az interakciós partnerek a számukra leginkább kényelmes egyensúlyban nyithatnak, közelíthetnek egymáshoz, vagy akár távolságot tarthatnak. Írásomban a trauma-feldolgozás teoretikus keretével, az én illetve nem-én elkülönülés függvényében megvalósuló nyitottsággal, a poszttraumás növekedés modelljével, a szociális-morális érzelmek alakulásával és fejlődésével, a morális undor témájával és a spiritualitás kérdésével foglalkozom - az elméletet kötöm össze a páciensek életének történeteivel, a hipnoterápiás üléseken velük együtt közösen megélt élményekkel, illetve a bennem, mint terapeutában lezajló folyamatokkal.