A modern orvostudomány hármas célkitűzése (megelőzés, gyógykezelés, rehabilitáció) a geriátriai tevékenységre is érvényes. Mégis az idős ember szociális, biológiai és pszichés helyzete megköveteli a rehabilitáció sajátos értelmezését is. A "rehabilitáció" fogalma tágabb értelemben mindazon törekvéseket jelenti, amelyekkel a valamilyen okból hátrányos helyzetbe került egyént az eredeti, vagy legalábbis egy számára előnyösebb állapotba szándékozunk visszahelyezni. Így beszélhetünk jogi, erkölcsi, szociális vagy egészségügyi rehabilitációról. (A valóságban ezek dialektikai természetükből adódóan valamilyen formában összefüggésben vannak egymással.) Konkrétan az egészségügyi rehabilitáció a betegséget megelőző állapot visszaállítására vagy - legalábbis a lehetőségek határain belül - megközelítésére törekszik biológiai, pszichés és szociális értelemben. Ideális esetben a beteg az egészségügyi rehabilitáció eredményeképpen visszanyeri betegsége előtti szociális, anyagi és erkölcsi állapotát. Ezért a teljes egészségügyi rehabilitáció megvalósításához az orvoson kívül más területeken dolgozók együttműködése szükséges. A teljes gyógyulás igen gyakran nem valósulhat meg - és ez különösen az idősekre vonatkozik -, ilyenkor "relatív rehabilitációról" beszélünk. Időskorban általában megváltozik a rehabilitáció egyik alapvető célkitűzése, a produktivitás visszaállítása, helyette a reaktiválásra, tehát a foglalkoztatás, a tevékenység visszaállítására kell törekednünk. Ennek következtében a gerontológiai rehabilitáció célkitűzése az, hogy annyira javítsunk az idős beteg állapotán, hogy önellátásra alkalmassá válják, vagy élete - saját maga és környezete számára - elviselhetőbb legyen.