Négy évvel ezelőtt már aggódó cikkben szóltam e folyóirat hasábjain a hazai egynapos sebészetre vonatkozó balsejtelmeimről. Most, hogy ez ügyben a holtpontról kiindulni látszik egynémely dolog, és mivel azok nem a jó irányba haladnak, a szerkesztőséggel egyetértésben megpróbálom felvázolni gondolataimat egy olyan szakágazatban, mellyel magam is 15 évet foglalkoztam saját egynapos sebészeti intézményemben. Ha ugyanis a fogalmakat nem tisztázzuk időben, az infrastruktúrát nem biztosítjuk, ha a financiális és jogi kérdéseket nem fektetjük biztos alapokra, akkor az egész intézményrendszer vakvágányra fut, az életpálya kiszámíthatatlanná válik. A legújabb idevonatkozó ismereteket, irányzatokat részletesen a közeljövőben megjelenő Ambuláns és egynapos sebészet című könyvem 3. kiadása fogja ismertetni. A továbbiakban csak a most nyiladozó hazai gyakorlat legkirívóbb vitapontjainak némelyikéről írok megfontolás és korrigálás céljából.