A 2008. év első negyedében "az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről" elhíresült biztosítási reformtörvény bukásával ismételten új helyzet állt elő a magyar társadalombiztosítás egészségügyi ágazatának történetében. Ezúttal - immár a sokadik alkalommal - az egészségpolitika még egy lehetőséget kapott a közfinanszírozás szociális alapeszméjének újragondolására. Ennek helyes eldöntése után minden további lépés technikai természetű lenne. A részletkérdésekről folyó vitákat azonban még az egészségügy terén műveltebb nagyközönség sem tudja követni, mivel a nemzetközileg is mintaértékű modellekből összeállított magyar rendszer megértése elmélyültebb szakértői tudást igényelne. Ezért az egymásnak és az "embereknek" üzengető politikusok újra meg újra visszatérnek a jól "kommunikálható" szociális alapeszméhez, amelynek két verbális támpillére a szolidaritás és a mindenkire nézve kötelező társadalombiztosítás vívmányainak megőrzése. Részletkérdés, hogy egyesek - többnyire tehetetlenségükben - az ilyen típusú népszerűsítés egyik-másik modelljét a Kádár-rendszer visszahozásának szándékával is megvádolhatják. Természetesen az a visszavágás sem szerencsésebb, amely a rendszerelméletileg teljesen abszurd módon az 50 millió biztosítás nélküli amerikaival ijesztgetni a magyar közönséget.