A baktériumok antibiotikumok ellen kialakuló rezisztenciája egyre fenyegetőbb problémát jelent, aminek megállítására az eddigi tapasztalatok alapján nincs általánosan alkalmazható eszközrendszer. Az egyes kórokozók egyes antibiotikumok elleni rezisztenciájának mértéke számos ismert (és ismeretlen faktortól) függ, többek között az antibiotikum-fogyasztás mértékétől illetve az egyes antibiotikumok más antibiotikumok elleni rezisztenciát indukáló és/vagy szelektáló képességétől. A Streptococcus pneumoniae penicillin ellen mutatott rezisztenciája feltehetően összefügg a penicillin, macrolid és cotrimoxazol fogyasztással, de biztosan befolyásolja a vaccinatio, illetve a clonalis terjedés is, jelenleg azonban Európában csökkenő tendenciát mutat. A Streptococcus pyogenes macrolid-rezisztenciája és a macrolid fogyasztás között egyenes összefüggés áll fenn. Az MRSA gyakorisága feltehetően az adott régió össz-antibiotikum fogyasztásától függ. A VRE szelekcióját részben a fluoroquinolonok és cephalosporinok, részben a vancomycin, illetve avoparcin használatnak tudják be. Úgy tűnik, arányos az összefüggés a Gram-negatív baktériumok fluoroquinolon-rezisztenciája és a fluoroquinolon fogyasztás között. A fluoroquinolonok és főleg a 3. generációs cephalosporinok nagymértékű alkalmazása kedvez az egyre szélesebb substrat spektrummal rendelkező ESBL-termelő Gram-negatív baktériumok terjedésének. A fuoroquinolonok alkalmazása emeli a P. aeruginosa törzsek carbapenem-rezisztenciáját. Az imipenem, meropenem használat együtt jár az ellenük kialakuló Pseudomonas-rezisztenciával, az ertapenem valószínűleg nem szelektál ilyen típusú rezisztenciát. A rezisztencia csökkentés elsődleges módszereinek az antibiotikumok meggondolt és szakszerű alkalmazását.