A tüdőtranszplantáció napjainkban már rutinszerűen végzett beavatkozássá vált a végstádiumú parenchymás és vascularis tüdőbetegségekben. Az elmúlt két évtized során több mint 20 ezer tüdőtranszplantációt végeztek a világon. Az immunszuppresszív szerek fejlődésének eredményeként az életet veszélyeztető akut rejekciók száma jelentősen csökkent, az első éven belüli halálozás csupán 2%-át okozza. A legnagyobb arányban az infekciók felelősek a korai és a késői morbiditásért és mortalitásért. A posztoperatív első 30 napon belüli halálozás 21,2%-a, az első éven belüli halálozás 40%-a infekciós eredetű. Az első hónapban a betegek 35-70%-ánál bakteriális pneumónia alakul ki, amelynek kb. felét Gram-negatív pálcák okozzák, dominálóan Pseudomonas-törzsek. A betegek a műtétet követően antibiotikus profilaxisban részesülnek, amit aztán a donortüdőből kimutatott törzs rezisztenciatesztje alapján módosíthatunk. A korai posztoperatív időszakban az invazív gomba- (Aspergillus-, Candida-) és CMV-infekciók a 100 napig tartó inhalatív amphotericin és szisztémás valganciklovir-profilaxis hatására kevesebb mint 10-10%-ban lépnek fel. Számuk a profilaxis befejezte után emelkedik. A későbbiekben kialakuló bronchiolitis obliterans szindróma (BOS) szintén hajlamosít a fertőzésekre. Ennek jelentőségét az adja, hogy 5 évvel a műtét után a betegek kb. 50%-ánál detektálható a BOS. Az infekciók sikeres leküzdésének alapja a rutinszerűen, illetve a tünetek fellépte után minél hamarabb elvégzett kontroll (laboratóriumi, radiológiai, légzésfunkciós, köpet- és bronchoszkópos vizsgálatok), majd a célzott terápia bevezetése. A munka célja a tüdőtranszplantáltaknál jelentkező leggyakoribb infekciók klinikai manifesztációjának, diagnosztikájának és kezelésének áttekintése.