Írásunk abból a célból született, hogy összevesse az aktív-analízis hagyományát néhány, az utóbbi évtizedekhez kötődő pszichoanalitikus (és más) elmélettel, elsősorban a terápiás gyakorlat szempontjából. Rokon gondolatokat fedeztünk fel Sullivan munkásságában és az interperszonális pszichoanalízisben. Egyik alapgondolatuk, a kapcsolati élmények és tapasztalatok előtérbe helyezése az intrapszichés világ és fantázia helyett, korán megjelent az aktív-analízisben. Schafert a személyes hatóerő vizsgálata kapcsolja szemünkben az aktív-analízishez. Úgy érezzük, hogy a fejlődéslélektan egyes eredményei, főként azok, amelyek a tanulás, tanítás fontosságát hangsúlyozzák, valamint a személyiségfejlődés legfőbb szervező erejének a tapasztalást tartják, mintha utólag igazolnák a korai aktív analitikus gondolatokat. Írásunkban kísérletet teszünk annak megfogalmazására, hogyan értelmezzük ma a terápiás aktivitást az aktív-analízisben. Gondolkodásunk vezérfonala a szándék vizsgálata, ahogyan az aktív-analízisben értelmezzük, ahogyan ma a kutatásban megjelenik és ahogyan ezeket az eredményeket megkíséreljük a terápiás munkában felhasználni. Mondandónkat néhány esetrészlettel illusztráljuk. Végezetül igyekszünk elhelyezni az aktív-analízist a szupportivitás-expresszivitás szempontja szerint is az analitikus terápiák sorában.