A szervezetet érő gyulladásos stimulus hatására kialakuló, az érintett szövet felé irányuló intenzív fehérvérsejt-áramlást többlépcsős folyamat követi, amelynek végeredménye leukocytoextravasatio a posztkapilláris venulák területén. Az utóbbi időben egyre intenzívebben vizsgálják a fehérvérsejtek és az érendothel laza, majd szoros kapcsolódásában részt vevő adhéziós molekulák működését. Erre különösen alkalmasak a gyulladásos állatmodellek; ezek segítségével nagyszámú, a betegség azonos stádiumában lévő egyed vizsgálata lehetséges. Az egyes adhéziós molekulák ellen termelt monoklonális antitestek használata mellett egyre inkább tért hódítanak a különböző, az adott vizsgálatban kulcsfontosságú molekulára nézve knock out, illetve transzgenikus állatcsoportokkal végzett kísérletek. A kérdéses molekulák hiányában kialakuló, a kontrollhoz viszonyított morfológiai különbségek, a gyulladás indukálása során termelt eltérő citokinprofil stb. értékelésén túl nagy jelentőségűek az intravitális mikroszkópiával végzett vizsgálatok, amelyek segítségével a fehérvérsejt-endothel interakciók dinamikája in vivo körülmények között vizsgálható. Az állatkísérletek során az egyes adhéziós molekulák viselkedése szempontjából olykor ellentmondásos eredmények születnek; ez megerősíti azt a tényt, hogy a gyulladásban részt vevő effektorsejtek és az aktivált endothel interakcióinak hátterében bonyolult, máig nem teljesen tisztázott mechanizmusok és tényezők állnak.