Főbb tézisek: 1. A fájdalom nem egyszerű érzékszervi élmény, mint ahogy azt a "szúró", "égő", "nyilalló" jelzők sejtetik; a legtöbb esetben erőteljes érzelmek is kapcsolódnak hozzá. Ezt mutatják az olyan jelzők, mint a "rettenetes", a "kínzó" vagy a "kegyetlen". 2. Krónikusnak akkor nevezendő a fájdalom, ha központi jelentőségűvé válik a beteg életében, ha sikertelen terápiás kísérletek és csalódások kapcsolódnak hozzá, ha súlyosan rontja az életminőséget, valamint ha nyomott hangulat, csökkent teljesítőképesség és félelmek kapcsolódnak hozzá. 3. A Gerbershagen-féle mainzi stádiumbeosztás és a von Korff által kidolgozott fokozatok segítségével meghatározható a fájdalom idültté válásának mértéke. Az ilyen módon kapott érték jól korrelál a páciensek pszichés állapotával, a társuló pszichés rendellenességekkel és a fájdalombetegség szociális következményeivel. 4. A fájdalom idültté válásának előrejelzése terén központi szerep jut a szociális terhelő tényezőknek, a társuló kóros lelki állapotoknak és a nem megfelelő problémamegoldó stratégiáknak. Korai felismerésük és kezelésük alapvető jelentőséggel bír a kezelés eredményessége szempontjából.