A császármetszés gyakoriság növekedésének ütemében az utóbbi években tapasztalható gyorsulás hátterében a császármetszés indikációs körében bekövetkezett szemléletváltás áll. A Szegedi Tudományegyetem, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán 1995-ben, illetve 2004-ben elvégzett császármetszések javallatainak változását határoztuk meg. A tíz évvel ezelőtti 15,3%-os császármetszés-frekvencia 2004-re 37,5%-ra emelkedett. 2004-re releváns módon gyakoribbá vált az elhúzódó tágulási szak diagnózisa (6,6% vs. 12,5%; P<0,05). A medencevégű fekvések gyakorisága nem változott (14,6% vs. 16,6). Az acut intrauterin distress (3,3% vs. 9,7%) és az előzetes császármetszés (3,7% vs. 9,1%) indikációk hozzájárulása a teljes császármetszés- frekvenciához szignifikánsan nőtt. 1995-ben az acut intrauterin distress diagnózisának felállítása esetén (76 eset) nagy arányban, 70 esetben döntöttek császármetszés mellett (92,1%), ez az arány 2004-re tovább növekedett (193/198: 97,5%). A medencevégű fekvés esetén a változás még kifejezettebb (56/78: 71,8% vs. 113/116: 97,4%). A császármetszés frekvenciájának rapid emelkedése klinikánk anyagában elsősorban a magzat monitorizálásának alaposabbá válásával, a medencevégű fekvés és az anamnézisben szereplő sectio gyakoribb előfordulásával, illetve az elhúzódó tágulási szak diagnózisának gyakoribb felállításával magyarázható.