Ma Magyarországon a 40 évesnél fiatalabbak körében a baleset következtében kialakuló agysérülés a vezető halálok, mortalitása a fejlett országokhoz mért kétszerese. Becslések szerint ez a súlyos szocioökonomikus következményekkel járó betegség 2020-ra a harmadik vezető halálokká válhat világszerte. A kórkép epidemiológiai jelentősége ellenére a kóreredetéről, lefolyásáról szerzett ismereteink alapján eddig kidolgozott kísérletes terápiás eljárások klinikai bevezetésre alkalmatlannak bizonyultak: az elmúlt évtizedekben sorra kudarcot vallottak az eddigi mintegy ötven, klinikai vizsgálatban a primer, súlyos koponya-agy sérülés és a patobiológiai folyamatok progressziójában bizonyítottan szerepet játszó, agyi hypoperfusióval-hypoxiával jellemezhető másodlagos károsodás gátlásában kísérletes körülmények között ígéretesnek tűnő vegyületek. A sorozatos sikertelenség egyik fő oka, hogy a terápia hatékonyságának megítélésére eddig alkalmazott paraméterek nem kellően érzékenyek. Mindez felkeltette az érdeklődést olyan, az agysérülés kiváltotta kórfolyamatokhoz specifikusan kapcsolódó biomarkerek iránt, amelyek megfelelő végpontként szolgálhatnak mind az állatkísérletes modellekben, mind a humán vizsgálatokban, illetve a mindennapi életben, s a betegágy mellett is jól hasznosíthatóak. Ebben az összefoglaló tanulmányban azokat a potenciális biomarkereket tekintettük át, amelyek klinikai alkalmazásától a jövőben a terápia hatékonyságának monitorozását, a prognózis pontosabb megítélését, s így racionálisabban kontrollált, vélhetően a klinikai gyakorlatban alkalmazható gyógyszerek bevezetéséhez vezető vizsgálatok lefolytatását várhatjuk.