A magyar egészségügy közel húsz éve szükséges, eldöntött, ám mégis félbemaradt reformja - sajnos immár sokadik alkalommal - teljesen téves pályára került, elsősorban a több, üzleti biztosítón alapuló finanszírozási megoldás erőltetése révén. Az üzleti biztosítók versenyén alapuló egészségbiztosítási reformot az különbözteti meg minőségileg az elmúlt 20 év bármely más reformjától, hogy visszafordíthatatlan, súlyos és óriási anyagi erőfeszítések árán is csak alig orvosolható gazdasági és társadalmi károkat okoz. Elsősorban a jó minőségű egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés esélyegyenlőtlenségének növelése, az ellátási csomagok differenciálása, (ami az ellátás egységének az anyagi teherviselő képességtől függő feldarabolásához vezet), továbbá az egységes egészségpolitika és népegészségügyi intézkedések megvalósítási lehetőségeinek ellehetetlenítése révén - ráadásul úgy, hogy az egészségbiztosítási járulékok felhasználásának nyilvánossága, társadalmi ellenőrizhetősége és számonkérhetősége helyére az "üzleti titkok" világa lép. A szerzők véleménye szerint megfelelő egészségpolitika, technikai és politikai bevezetés nélkül a reform sikertelen marad. Agresszív kezelés előtt nem lehet nem felállítani egy megalapozott és valós diagnózist. Csak a koherens és kitisztult alapelvek mentén lehet elkezdeni a szervezeti reformokat, amelyek e nélkül csak "l'art pour l'art", öncélú és veszélyes cselekvéssé törpülnek. A szerzők bemutatják a versengő több-biztosítós modell jól ismert problémáit. A közgazdasági alapelvek és más országok tapasztalatai alapján értékelik a több-biztosítós modellt tápláló mitoszokat. A cikk végén a szerzők javaslatot tesznek egy alternatív megoldásra, amely az egységes nemzeti társadalombiztosító létrehozása.