Több mint ötezer, frissen felfedezett 2-es típusú cukorbeteg 20 éven keresztül, a UKPDS keretében történő megfigyelésének eredményei arra utaltak, hogy a metforminnal, vagy sulfanylurea készítménnyel folytatott monoterápia mellett progresszív hyperglycaemia észlelhető. Glitazon készítmény a UKPDS-ben értelemszerűen nem szerepelhetett. Az ADOPT (A Diabetes Outcome Progression Trial) keretében a monoterápiaként alkalmazott rosiglitazon, metformin és a glibenclamid hatékonyságát értékelték, 2-es típusú diabeteses betegekben. A multicentrikus, kettős vak, randomizált, klinikai vizsgálatba 4360 rövid diabetes tartammal rendelkező beteget vontak be, a betegek több mint 95%-ában a 2-es típusú diabetes maximum 2 éve volt ismert. Mérsékelten elhízott betegeket vizsgáltak, az átlagos testtömeg-index mindhárom betegcsoportban 32 kg/m2 volt. A HbA1c értéke a vizsgálat kezdetén mindhárom betegcsoportban 7,4% volt. A betegek fele volt hypertoniás, egynegyede részesült lipidcsökkentő kezelésben, kardiovaszkuláris betegség a betegek mintegy egyhatodában volt ismert. Az átlagos megfigyelési időtartam 4 év volt. A vizsgálat primer végpontja a monoterápia-elégtelenség megállapításáig eltelt időszak volt. Monoterápia-elégtelenség az esetben volt megállapítható, ha az éhomi vércukorszint igazoltan meghaladta a 180 mg/dl-t (10,0 mmol/l-t); az eredmények értékelése során rosiglitazont ebből a szempontból hasonlították össze egyrészt a metforminnal, másrészt a glibenclamiddal - a metformin és a glibenclamid között direkt összehasonlítás nem történt. Az előre meghatározott másodlagos kimeneteli végpontok sorába az ami vércukorszint és a glikált hemoglobin értéke, az inzulinérzékenység és a ß-sejtció tartoztak.