A szkizofrénia rokkantságot okozó mentális kórállapot, amely - a kulturális háttértől függetlenül - a népesség 1%-át érinti. A betegség mindkét nem képviselői körében nagyjából azonos arányban fordul elő, a nők szkizofréniája azonban gyakran későbbi életkorban jelentkezik, mint a férfiaké. A szkizofrénia pozitív tünetei a hallucinációk, a beteghez szóló hangok és a gyakran paranoid természetű téveszmék. A negatív tünetek körébe tartozik az érzelmi elsivárosodás, a korábban kedvelt tevékenységek iránti érdeklődés elvesztése, az akarat- és indítékszegénység, a társadalmi elszigetelődés. A felsorolt jelenségek hatással vannak a beteg családjára is, ezért az orvos alapvető feladata, hogy a betegség által érintettek teljes körének iránymutatással szolgáljon. A pszichoszociális és családterápiás erőfeszítések javíthatják a kimenetelt. A gyógyszerek segítséget nyújthatnak a tünetek kézbentartásához, de az antipszichotikumok csaknem mindegyike idegrendszeri és testi mellékhatások (pl. testsúlygyarapodás, hypercholesterinaemia, cukorbetegség) veszélyét rejti magában. A szkizofréniában szenvedő betegek 10%-a esetében kell számolnunk azzal, hogy életük során valamikor öngyilkosságot kísérelnek meg. A szkizofrénia rokkantsághoz vezető lelki betegség, mely egyaránt károsítja a mentális és a szociális funkciókat, és gyakran komorbid állapotok megjelenéséhez vezet. A bekövetkező változások nemcsak a beteg, hanem a családtagok és a barátok életét is mélyrehatóan befolyásolják. A családorvos nagyban hozzájárulhat a szkizofrénia eredményes kezeléséhez, hiszen helyzeténél fogva sokszor ő észleli elsőként a betegség korai tüneteit, s feladatai közé tartozik megfelelő szakemberhez utalni a beteget és segítséget nyújtani neki és a rokonoknak ahhoz, hogy sikeresen megbirkózzanak a betegség által rájuk rótt terhekkel. A háziorvos lehet annak a multidiszciplináris ellátásnak a motorja, amelyből nem maradhat ki a szkizofrén betegek ellátásának egyetlen aspektusa sem.