Az utóbbi évtizedekben egyre többet tudtunk meg a világszerte "járványszerűen terjedő", 2-es típusú diabétesz (2DM) patogeneziséről. A kórkép kialakulásában központi szerepet játszik az inzulinrezisztencia (IR), az inzulin szekréciós zavara úgy tűnik csak másodlagos. Ezért a 2DM kezelésében az olyan orális antidiabetikumok (OAD) lehetőleg korai alkalmazása került előtérbe, amelyek csökkentik az IR-t, helyreállítják a bétasejt-működést, ezáltal mérséklik a betegség progresszióját és a nagyon magas kardiovaszkuláris eseményrátát. Kombinációban egymást kiegészítő hatásmechanizmusú OAD készítmények adása javasolt. A korábban egyeduralkodó szulfanilureák a túlsúlyos betegek kezelésében háttérbe szorultak, második vagy inkább csak harmadik szerként jönnek szóba. Bizonyított az is, hogy célértékre kezeléssel (treat to target) a 2DM szövődményeinek előfordulása és azok progressziója jeientősen csökkenthető. Ez egyrészt a normoglykaemiához közeli anyagcsere-vezetést, másrészt a társbetegségek (hipertónia, dyslipidaemia, obesitas) intenzív kezelését jelenti. II. Magyar Terápiás Konszenzus a kardiovaszkuláris betegségek megelőzéséről és preventív kezelésérői pontosan meghatározza a célértékeket. HbA,, tekintetében ez s6,5%, ami megegyezik az MDT- és az IDF-ajánlással. Az Egyesült Államokban (ADA) célként a HbA,, <7% az elfogadott.