Élete során a népesség mintegy 4%-a szenved az epilepsziák valamely formájában. Fontos a diagnosztikai pontosságra való törekvés, a kezelési alapelvek betartása, az aktív, de nem agresszív szemlélet a gyógyszeres, szükség esetén a műtéti terápiában. Fontos azonban, hogy ne a betegséget, hanem a beteget kezeljük a maga speciális betegségével és sajátos élethelyzeteivel. Ennek révén amellett, hogy az esetek nagyobb részében sikeresen kezelhetjük ezt a betegségcsoportot, a terápiás erőfeszítésekre kevésbé reagáló esetekben is tudunk javítani betegeink életminőségén.