Az emberiség történelme során a foghiányok esztétikus pótlására folyamatosan fennálló igényt a ránk maradt leletek sokasága bizonyítja. Ezek tanúsítják, hogy már az ókorban, majd később, leginkább a XX. század elejétől voltak kísérletek az elvesztett fogaknak az állcsontba történt "visszapótlására", mai szóval implantálására. Ezek lehettek idegen anyagok, ú. m. fémek, ásványi eredetű anyagok, illetve emberi, állati eredetű anyagok, pl. kagylóhéj, állati-emberi fogak, csont. A Mediteránrumban sok helyen fellelhető, a hellenisztikus kultúrák arany felhasználásával készített korai "implantátumai" is ezt bizonyítják. A múlt század közepén a csonthártya alá helyezett subperiostealis implantátumok viszonylagos jó eredményeit a tudományos igényű kutatások később nem igazolták. A hatvanas években Bránemark kezdett először titánból készült implantátumokkal kísérleteket folytatni, majd az addig nem tapasztalt kiváló eredmények hatására munkacsoportjával kidolgozta az implantáció élettani alapjait jelentő csontintegráció fogalmát. Az általuk felállított alapelvek, műtéti standardok a mai kor implantológusai számára is hivatásuk alfájának és omegájának tekinthetők.