A szerzők a 2006-os libanoni háború idején, tömeges betegellátás során szerzett tapasztalataikat összegzik. Négy táborban, nyolc nap alatt ötszáz esetet látott el a két orvosból (egy szakorvos, egy szigor1ó) és két ápolóból álló önkéntes csoport. Logisztikai hátterüket a Baptista Szeretetszolgálat nyújtotta. A betegek zöme nő és gyermek volt. Az összes eset 65%-a felső légúti és fertőző gastrointestinalis megbetegedés volt. A pszichiátriai eltérések, mint kísérő betegségek gyakorisága 25% volt. A menekültek ellátási igénye a "letelepedési, megnyugvási" fázisban gyorsan arra a szintre csökkent, melyet már - az egyébként folyamatosan működő - honi ellátási rendszer is meg tudott oldani. A szerzők tapasztalatként a mielőbbi és nagy teljesítményű ellátás szükségességét, valamint a mikrobiológiai/epidemiológiai intézkedések fontosságát hangsúlyozzák. A bemutatott és vizsgált kontextusban, paradox módon a sebészi ellátás iránti igény - amennyiben működő kórházi háttérrel dolgozik a segélycsoport - volumenében és fontosságában messze elmarad az általános "szükség" belgyógyászati teendők mögött. A tapasztalatok értékelésekor figyelembe kell venni, hogy azokat lényegében érintetlen egészségügyi infrastruktúrájú országban szerezték.