A biológiai terápia lényege, hogy a gyulladás egyetlen, jól meghatározott pontján (pl. egy adott citokin szintjén) hat. Ezáltal a sokszor igen bonyolult mechanizmusokból álló patogenetikai hálózatot egy adott ponton szakítja meg. Ma a rheumatoid arthritis a biológiai terápia szempontjából modellbetegség, mivel a legtöbb szerrel ebben a kórképben próbálkoztak. Ezt követően egyéb arthritisekben (pl. spondylitis ankylopoetica, psoriasisos arthropathia), majd egyes szisztémás autoimmun kórképekben (pl. szisztémás lupus erythematosus, scleroderma, myositisek, vasculitisek, Sjögren-szindróma stb.) kezdték el alkalmazni. A legtöbb kórkép esetében egy központi szereppel bíró citokin, a tumornekrózis faktor-alfa (TNF-alfa) gátlószerei állnak a terápia középpontjában. Azonban a biológiai terápia megtervezésekor az adott kórkép patogenezisét (pl. döntően Th1 vagy Th2 jellegét) figyelembe kell venni. Nem véletlen, hogy amíg egyes kórképekben (pl. rheumatoid arthritis, spondylitis ankylopoetica, psoriasis, polymyositis, polyarticularis juvenilis arthritis) döntően a TNF-blokkolók és a T-sejtek elleni gátlás vált be, addig másoknál (pl. lupus, Sjögren-szindróma, dermatomyositis) a B-sejt elleni terápia kecsegtet sikerrel. Ezen összefoglalóban a szerzők áttekintik az arthritisek és szisztémás autoimmun kórképek biológiai terápiájára vonatkozó legfontosabb adatokat. Kitérnek az alkalmazott szerek tulajdonságaira, a hatékonyság és biztonságosság kérdéseire egyaránt.