Főbb tézisek: 1. A fizikai aktivitás nem egyformán befolyásolja a gyomor-bél traktus egyes szakaszainak perisztaltikáját, szekrécióját, abszorpcióját és perfúzióját. A nyelőcső-perisztaltika csökkenése az alsó záróizom tónusának gyengülésével reflux tüneteihez vezethet. Ez szerepet játszhat a terhelés indukálta asthma keletkezésében. A gyomor sportolással összefüggő nyálkahártya-károsodását a csökkent vérkeringés és a mechanikai irritáció idézi elő. Ez akár vérhányást is okozhat. 2. A gyomor után a vastagbél a sporttal kapcsolatos nyálkahártya-sérülések másik fő színtere. Itt is szóba jöhet az okok között az ischaemia mellett a mechanikus tényező. A vastagbélpasszázs nagyobb terhelésnél gyorsul, a hosszútávfutók hajlamosabbak a hasmenésre. A fizikai aktivitás csökkenti a colorectalis carcinoma kockázatát. 3. Cirrhosisban fokozott a glükoneogenezis, a szisztémás katabolizmus. Az anyagcsere-változások mellett hiperdinámiás lesz a vérkeringés, amely a terheléshez rosszul alkalmazkodik. Kompenzált krónikus májbetegségben előnyös az enyhe fizikai aktivitás. Ágynyugalomra szövődmények jelenlétében, illetve akut vagy krónikus hepatitis esetén sincs szükség. 4. A rendszeres testedzés jelentősen csökkenti az epekőbetegség, valamint a hasnyálmirigy-carcinoma incidenciáját.