A cardiovascularis veszélyeztető tényezők kapcsolódása a relatív rizikó exponenciális fokozódását jelenti. A rizikófaktorok párhuzamos kezelése esetén hasonló multiplikatív hatékonyság észlelhető. Az eredményességet tekintve viszont az azonos hatástani csoportba tartozó gyógyszerek különbözőek, amely eltérő nagyságú fő- és mellékhatásokra vezethetők vissza. A kedvező mellékhatások, az ún. pleiotrop hatások jelentősége és elemzésük egyre nagyobb figyelmet kap napjainkban. Az érelmeszesedés ellen ható gyógyszerek közül a lipidszintcsökkentő statinok és az antihypertensiv hatású harmadik generációs kálciumcsatorna-gátlók rendelkeznek jelenleg a legszélesebb pleiotropiás palettával. Mindkét vonatkozásban a molekulárbiológiai elemzések szerint az endothelialis nitrogén-monoxid- (NO-) termelés növelése, a szabad gyökök képződésének gátlása, valamint a vascularis simaizomsejtek migrációjának és proliferációjának mérséklése jelenti azokat a hatástani területeket, amelyek függetlenek a főhatástól. Kiderült, hogy az NO-termelő enzim, az eNOS aktiválhatóságát mind a statinok, mind az amlodipin befolyásolják, sőt azonos molekula komplexen fejtik ki hatásukat. A közös támadáspontok mind a direkt, mind az indirekt hatások vonatkozásban lényegesek a hatékonyság fokozása szempontjából. Az indirekt hatások révén jelentkező kedvező terápiás kereszthatást pleioszinergizmusnak nevezhetjük. Az in vitro adatokat támasztják alá az ASCOT vizsgálat során szerzett tapasztalatok: az amlodipinalapú és az atenololalapú atorvastatinkezelés eredményessége között a primer végpontokat vonatkozásában több mint háromszoros különbség mutatkozott az előbbi javára. A szekunder végpontok esetében is hasonló előny észlelhető. A jelentős eltérés hátterében a közel azonos nagyságú főhatást (vérnyomáscsökkenést) figyelembe véve döntően a pleioszinergista hatások állnak.